Leírás
Malom a Couleuvre-ön Pontoise mellett – tájrészlet, amelyet a helyszínen is ellenőrizni lehet
Magas malom világos homlokzattal és meredek okkertetővel áll a víz melletti zöldben, kissé a vászon középvonalától balra. Alatta alacsony, fából ácsolt kunyhó húzódik meg, a patakon pedig fehér kacsák úsznak. A teljes alsó szegélyen rózsaszínes út vonul végig, jobbra falusi tetők és nyárfasor sorakozik, a bal szélen pedig két csupasz törzs emelkedik az égnek. A kézzel festett festmény vásznon Cézanne 1881-es munkáját veszi át, amely az eredetiben 72,5 × 90 centimétert mér, és A I 606 leltári szám alatt a berlini Alte Nationalgalerie őrzi.
A malomnak neve van, utcája van, és ma is áll
Cézanne tájainak többsége látvány; ez itt cím. A berlini múzeumi bejegyzés megnevezi az épületet – ez a le Moulin des Étannets, egy a környék sok gabonaőrlő malma közül –, megnevezi az utcát is, amely a bejegyzés szerint valószínűleg mögötte fut, a Rue des Deux Ponts nevű utat, és rögzíti, hogy az épület ma is megvan. A bejegyzés ennél tovább megy: a szigorú, szemből vett nézetben az ablakok megszámolhatók, sőt az előtérben álló kacsaól egy régi fényképen is felismerhető. A motívumot a múzeum szerint meglepően hűen adja vissza a festő, még ha az épület erősen a magasba nyújtottnak látszik is. Hogy a vászon összevethető a helyszínnel, a kutatás szokása is: az FWN 158 tétel irodalomjegyzékében John Rewald neve háromszor szerepel – az 1936-os Cézanne et Zola kötetben, az 1939-es Cézanne, sa vie, son œuvre könyvben és az Art News 1944. február 15-i számában –, és a mű minden alkalommal a motívumról készült fényképpel együtt jelenik meg.
Pissarro ugyanezt a malmot legalább kétszer megfestette
A vászon egy féléves, Párizs melletti pontoise-i tartózkodás idején született, az idősebb barát, Camille Pissarro közelében, aki néhány évvel korábban Cézanne-t az impresszionista útra terelte. A múzeum megjegyzi, hogy Pissarro ugyanezt a vízimalmot legalább kétszer megfestette. A kacsák szokatlanok ebben az életműben, mert Cézanne az élőlényeket egyébként kizárta a tájaiból; a múzeum óvatosan veti fel, hogy talán Pissarrónak szóló üdvözlésről van szó, aki szerette a hétköznapi motívumokat. Cézanne az utolsó pillanatig tisztelte őt: Émile Bernard-hoz írt 1905-ös levelében szerénynek és óriásinak nevezte. 2005-ben és 2006-ban a mű a 93-as szám alatt szerepelt a Pioneering Modern Painting: Cézanne & Pissarro 1865–1885 című tárlaton a New York-i Museum of Modern Artban.
A festékkereskedőtől a berlini múzeumig
Az első ismert tulajdonos Julien Tanguy (1825–1894), párizsi festékkereskedő – a vászon tehát először azé volt, aki a festéket árulta. Utána a múzeumi bejegyzés Jacques-Émile Blanche festőt (1861–1942) sorolja fel, akit az œuvre-katalógus a saját láncolatából kihagy, majd Robert de Bonnières költőt és írót (1850–1905), 1890-től 1897-ig pedig Paul Durand-Ruel párizsi galériáját. Éppen ezek a kereskedőnél töltött évek álltak a 2014-es és 2015-ös Paul Durand-Ruel: Le Pari de l’Impressionnisme című tárlat középpontjában a párizsi Musée du Luxembourg-ban, ahol a mű a 6-os szám alatt szerepelt.
1897 júliusa: vásárlás és ajándék egyszerre
Berlinbe a vászon 1897 júliusában érkezett, kilenc évvel a festő halála előtt. Hogy pontosan hogyan, arról a bejegyzés kétszer és mindkétszer másképp beszél. A proveniencia szerint a művet a Nationalgalerie számára Hugo von Tschudi (1851–1911) művészettörténész és galériaigazgató megvásárolta; a gyarapodásról szóló rovatban ezzel szemben az áll, hogy 1897-ben egy berlini műbarát ajándéka volt, akinek a neve, Wilhelm Staudt, csak zárójelben szerepel. Az œuvre-katalógus egy harmadik változatot közöl: Gift of William Staudt, angolosított keresztnévvel. Vásárlás, ajándék, meg nem nevezett műbarát, egy zárójeles Wilhelm és egy angol William – egyetlen eseményre, egyetlen évben. Hogy miért két alakban áll, sem a múzeum, sem a katalógus nem magyarázza meg, és mi sem fogjuk kitalálni.
Brüsszel, 1890 januárja: az első kiállítás
A Claude Keisch által jegyzett múzeumi szöveg rögzíti, hogy ez a munka azok közé tartozik, amelyeket Cézanne nem sokkal elkészültük után kiadott a kezéből, és engedte kiállítani. A bejegyzés ezt megerősíti: 1890 januárjában a vászon a brüsszeli Palais des Beaux-Arts falán függött a Les XX csoport tárlatán, mégpedig az 1-es szám alatt, Etude de Paysage címmel, de Bonnières kölcsönzésében. 1906 februárjától áprilisáig a brémai Kunstverein nemzetközi tárlatán szerepelt a 34-es szám alatt, ezúttal Landschaft címmel és a berlini királyi Nationalgalerie kölcsöneként.
Egy tárlat, amelynek címét a bejegyzés nem magyarázza
1958. november 2. és 1959. április 12. között a vászon a 131-es szám alatt szerepelt a berlini Nationalgalerie egyik tárlatán, amelynek címe Schätze der Weltkultur von der Sowjetunion gerettet volt – a világkultúra kincsei, amelyeket a Szovjetunió mentett meg. A művet ott Die Mühle von Pontoise néven tüntették fel. Ennyit mond a bejegyzés: a tárlat címét, a dátumokat, a sorszámot. Hogy hol volt a vászon az azt megelőző években, és hogyan került oda, az előttünk fekvő forrásokban nem szerepel, ezért nem is egészítjük ki.
Hogyan nevezték Berlinben az elején
A múzeum korán vásárolt Cézanne-t, de óvatosan adott neki nevet. Hans Mackowsky 1898. január 27-én a Kunstchronik folyóiratban a galéria új szerzeményei között a 198. hasábon Freilichtstudie, azaz szabadtéri tanulmány néven sorolta fel. A berlini Királyi Nemzeti Galéria katalógusában, amelyet Max Jordan adott ki 1901-ben, a 275. oldalon a 743-as szám alatt Landschaft, Studie – tájrészlet, tanulmány – megjelöléssel szerepel. Georges Rivière 1923-ban Bourgade dans les arbres néven említette, és 1879-re datálta. Csak jóval később honosodott meg az a cím, amely a folyót és a várost is megnevezi. 1996-ban és 1997-ben a mű az 59-es szám alatt szerepelt a Manet bis Van Gogh: Hugo von Tschudi und der Kampf um die Moderne című tárlaton.
Nyugodt, közepesen sötét, zöldre és okkerre hangolt munka, amely jól bírja a nappali fényt és a nagy falfelületeket. Tizenöt méretben festjük meg, 50 × 40-től 180 × 144 centiméterig, a köztes méreteket egyedi vakkeretre feszítjük, a fal hatását pedig előre megmutatja 3D alkalmazásunk. Pissarro volt az első tulajdonosa a Csendélet levesestállal című műnek is, ugyanabból az Oise-völgyből pedig Az akasztott ember háza Auvers-sur-Oise-ban és az Útkanyar Auvers-sur-Oise-ban való.
- Motívum: Malom a Couleuvre-ön Pontoise mellett, Paul Cézanne, 1881, Alte Nationalgalerie, Berlin
- Technika: kézzel festett festmény, olaj vásznon, reprodukció
- Méretek: 15 méret, kérésre egyedi méret is
- Érdekesség: a múzeumi bejegyzés megnevezi a malmot, megadja a mögötte futó utcát és rögzíti, hogy az épület ma is áll, a festmény kacsaólja pedig egy régi fényképen is felismerhető
