Edvard Munch – Halál a betegszobában

Halál a betegszobában

Edvard Munch Halál a betegszobában című nagy méretű festménye 1893-ban készült, olaj, tempera és viaszkréta vásznon, és az oslói Nemzeti Múzeum (Nasjonalmuseet) őrzi NG.M.00940 leltári számon. Az eredeti 169,5 x 152,5 cm nagyságú. A jelenet csaknem üres szoba magas mennyezettel és deszkapadlóval, amelyben egy család gyűlt össze.

A haldokló nővér magas háttámlájú fonott karosszékben ül, amelyet hátulról látunk, így ő maga csaknem rejtve marad; csupán feje és válla pereme látszik. A hozzátartozók körülötte állnak. Sötét ruhás fiatal nő néz egyenesen ránk, egy másik elfordul, meghajolt alak térdel elöl, idősebb férfi ül jobbra összekulcsolt kézzel, mellette még egy nő áll, a bal szélen pedig egy férfi a fal mellett elfordul. A padló meredeken emelkedik hátrafelé, így a szoba inkább színpadnak hat, mint valódi térnek. A falak üresek, ablak és falra akasztott keret nélkül; az egyetlen bútor a karosszék és egy ágy a jobb szélen. A festmény tere így teljesen zárt: sem ablak, sem ajtó nem nyílik kifelé, és a tekintetnek nincs hová kimenekülnie.

A jelenet a festő nővérének, Johanne Sophie-nak a halálához tér vissza, aki 1877-ben tuberkulózisban hunyt el. Munch azonban nem gyermekként festette meg testvéreit, amilyenek akkor voltak, hanem felnőttként, amilyenek a mű keletkezésekor. Az emlék és a jelen ugyanabban a szobában áll. A legerősebb itt az, ami hiányzik: a jelenlévők közül senki nem néz a másikra. Mindenki egyedül van a gondolatával, és egyetlen tekintet sem találkozik a másikkal. Munch a haldoklót magát csaknem eltakarja, és a gyászt nem a halálban, hanem az élők arcán mutatja meg; ettől lesz a jelenet nyomasztóbb, mint bármely nyílt ábrázolás. Maga a téma abba a sorozatba tartozik, amelyet Munch az Élet frízének nevezett, és amelyben a betegség meg a veszteség újra meg újra visszatér, mindig másként elrendezve.

A múzeum a technikát olajként, temperaként és viaszkrétaként adja meg vásznon; a mű tehát nem pusztán olajjal készült. Munch vékonyan és szárazon vitte fel a festéket, helyenként olyan vékonyan, hogy a vászon átdereng, másutt pedig viaszkrétával húzott kemény vonalat a már felrakott festékre. A paletta zöldre, barnára, feketére és néhány piros hangsúlyra szűkül; éppen ez a tartózkodás adja a jelenet csendjét. A festő a felületet helyenként meg is karcolta, így a felső réteg alatt átdereng egy korábbi. A rajzos vonalak a festék fölött láthatók maradnak, és az alakokat inkább kimetszik a térből, semmint beleillesztenék.

A miénket a festő kézzel festi meg olajjal vászonra, ecsetvonásról ecsetvonásra, rendelésre, és sohasem nyomat. Mivel minden vászon egyenként készül, a tónusok és a vonások darabonként kissé eltérnek; ezek az apró különbségek a kéz nyomai. Az eredeti technika az alábbi táblázatban szerepel. A legnehezebb rész az arcok, amelyeknek visszafogottnak kell maradniuk, nem pedig arcképpé válniuk. Olajfestmény-reprodukcióként ekkora súllyal a motívum mindenekelőtt nyugalmat kíván a sötét részekben.

A formátum csaknem négyzetes, a mű pedig nagy, ezért széles, nyugodt falat és némi távolságot igényel: nappalit, galériafolyosót vagy magas mennyezetű helyiséget. Világos, semleges fal szolgálja a legjobban, hiszen maga a mű sötét és csendes; erős szín mellette elvenné a komolyságát. Szemmagasságban helyezze el, lágy, egyenletes fényben. Kézzel festett olajfestményként nem tűr hangos szomszédokat; egyedül áll a legjobban.

Tíz méret választható, valamint egyedi méret is, és minden vászon megrendelhető kerettel vagy keret nélkül. A keretet 3D alkalmazásunkban választja ki, ahol léceket és színeket próbálhat ki ezen a motívumon; egyszerű sötét léc itt jobban hat, mint a díszes. A művész további munkái az Edvard Munch galériában találhatók, életéről és festészetéről pedig az Edvard Munch blogon írunk.