Edvard Munch (1863-1944) norvég festő és grafikus volt, aki nem jeleneteket festett, hanem belső állapotokat: szerelmet, szorongást, betegséget és halált. Leginkább A sikoly révén ismerjük, amely a 20. század egyik legkönnyebben felismerhető ábrázolása, hatása azonban messze túlmutat ezen az egyetlen vásznon: az expresszionizmus egyik atyjaként tartják számon, és ő mutatta meg a modern művészetnek, hogy a szín és a vonal önmagában is képes érzelmet hordozni.
1863. december 12-én született a norvégiai Løtenben, és Kristianiában, a mai Oslóban nőtt fel. Édesanyja tuberkulózisban halt meg, amikor ő ötéves volt, nővére, Sophie kilenc évvel később; mindkét haláleset évtizedeken át visszatér a munkáiban. A kristianiai Királyi Rajziskolában tanult, az 1880-as évek végétől pedig felváltva dolgozott Párizsban, Berlinben és Norvégiában. 1916-ban megvásárolta az Oslo fölötti ekelyi birtokot, és ott töltötte utolsó huszonnyolc évét; 1944. január 23-án hunyt el. Hagyatékát Oslo városára hagyta, és ez lett a későbbi Munch Múzeum gyűjteményének alapja.
A magyar találatok között gyakran szerepel a Munk írásmód is – például a “munk sikoly” keresésben -, ez ugyanazt a festőt jelöli.
Edvard Munch – 10 dolog, amit érdemes tudni
- A sikolyt nem egyszer festette meg, hanem négyszer, négy különböző technikában – két változat festett, kettő pasztell.
- A pillanatot a naplójában rögzítette: nem ő kiáltott, hanem egy sikolyt hallott, amely áthaladt a természeten. Az alak ezért fogja be a fülét.
- Az 1892-es berlini kiállítását alig egy hét után bezárták a berlini művészegyesület szavazása nyomán – az eset az egész német művészeti életben visszhangzott.
- Gyakran alapozatlan vagy csak vékonyan alapozott vászonra festett, így a szövet átdereng a festéken.
- Néhány vásznát szándékosan hagyta kint esőben, hóban és napon. Ő maga lókúrának nevezte.
- A motívumokat nem másolatként ismételte, hanem minden alkalommal újra végigdolgozta – nála a második változat új mű, nem az első visszaadása.
- Kora egyik legjelentősebb grafikusa is volt; a fametszet, a litográfia és a rézkarc nála egyenrangú a festészettel.
- 1909 és 1916 között festette az oslói egyetem dísztermének nagy falfestményeit.
- Oslo városára mintegy 1100 festményt, 4500 rajzot és akvarellt, valamint 18 000 grafikai lapot hagyott – ez a Munch Múzeum alapja.
- A sikolyt kétszer lopták el, 1994-ben és 2004-ben, és mindkétszer megkerült.
A sikoly: négy változat, nem egy
A leggyakoribb tévedés A sikolyról az, hogy egyetlen műről volna szó. Munch a motívumot 1893 és 1910 között négyszer vitte végig, két festett és két pasztellváltozatban. A legismertebb az 1893-as festett változat, amely temperával és olajkrétával készült kartonon, és amelyet az oslói Nemzeti Múzeum őriz NG.M.00939 leltári szám alatt. Ugyanabból az évből származik egy kréta-, illetve pasztellváltozat, 1895-ből egy magánkézben lévő pasztell, amelyet 2012-ben a Sotheby’s árverezett el, 1910-ből pedig egy tempera, amelyet a Munch Múzeum őriz.
Munch ezen felül 1895-ben litográfiát is készített ugyanerről a motívumról. Éppen a sokszorosított grafika gondoskodott arról, hogy az ábrázolás gyorsabban terjedjen el Európában, mint azt bármelyik egyedi vászon tehette volna. A motívum történetéről és jelentéséről bővebben a A sikolyról szóló írásunkban olvashat.
Hogyan festett Munch: anyagok, felhordás és a lókúra
Munchról szinte kizárólag az érzelmek festőjeként írnak, arról pedig alig esik szó, hogyan készítette valójában ezeket a műveket – pedig éppen ez különbözteti meg a vásznát a nyomtatott reprodukciótól. Munch gyakran alapozatlan vagy csak vékonyan alapozott vászonra festett. A festéket vékonyan és gyorsan, hosszú vonásokkal vitte fel, és nem simította el; helyenként teljesen szabadon hagyta az alapot, így a vászon szövete részt vesz a jelenetben ahelyett, hogy eltűnne a festékréteg alatt.
Az 1893-as A sikolyhoz egyáltalán nem olajat használt vásznon, hanem temperát és olajkrétát kartonon. A karton szívó hatású és matt, a festék máshogy viselkedik rajta, mint a vásznon, a kréták pedig száraz, morzsálódó nyomot hagynak. Az eredeti ezért nem sima és lakkozott, hanem szemcsés és helyenként szinte rajzszerű – olyan tulajdonság, amely képernyőn nem látszik, vásznon viszont mindent eldönt.
Gyakorlatának legszokatlanabb része a vásznak szándékos kitétele volt az időjárásnak. Munch esőben, hóban és napon hagyta kint a műveket, olykor hetekig; ezt maga lókúrának nevezte, arról az eljárásról, amellyel a lovakat edzették. Kortársai közül néhányan hanyagságot láttak benne, ő azonban kitartott amellett, hogy a mű így kapja meg a helyes felületét. A következmények ma is láthatók: néhány vásznon kopott, poros és repedezett részek vannak, amelyek nem sérülések a szokásos értelemben, hanem a keletkezés részei. A restaurátorok ezért megőrzik, és nem javítják ki őket. Az anyagválasztás sem véletlen volt: a matt, szívó alapok elveszik a festék fényét, és közelebb viszik a rajzhoz, amiből egy nyomat semmit nem ad vissza, mert minden felületet ugyanolyan simává alakít.
Módszerének utolsó vonása az ismétlés. Munch ugyanazokat a motívumokat újra és újra megfestette, olykor húsz évvel később is, és minden alkalommal másképp – más színekkel, más méretben, más feszültséggel. Ezeket a változatokat nem másolatnak tekintette, hanem ugyanannak a gondolatnak a folytatásaként. Éppen ezért jelent nála mást a kézzel festett reprodukció, mint egy olyan festőnél, aki egyszer vitt végig egy motívumot: maga Munch is többször, mindig újra megfestette ugyanazt a jelenetet.
Az Élet frize
Munch a fő műveit nem különálló festményekként értette, hanem egyetlen ciklus részeiként, amelyet Élet frizének nevezett. A ciklus a szerelemről, a szorongásról és a halálról szól; a művek felelnek egymásnak, a motívumok egyik vászonról a másikra vándorolnak, ugyanaz a partvonal és ugyanaz az esti égsáv több műben visszatér. Ide tartozik a Madonna, a Hamu, az Élet tánca és A sikoly. Együtt kiállítva másképp olvashatók, mint külön – ez volt Munch szándéka is. A ciklust soha nem zárta le véglegesen: műveket vett hozzá, vett ki belőle és rendezett át, így az Élet frize nem rögzített lista, hanem az a mód, ahogyan Munch a műveit együtt gondolta. A ciklus darabjait több kiállításon egymás mellé rendezve mutatta be, és a sorrenden alkalmanként változtatott.
Munch legismertebb művei
A sikoly mellett a legismertebb művei közé tartozik a Madonna, A szorongás, a Hamu és a kései tájak, például a Téli éjszaka. A kései csúcspontok közé tartoznak az önarcképek is, például az Önarckép az ablaknál, amelyen szépítés nélkül festette meg magát. Mindezeket a motívumokat megtalálja a kézzel festett Munch-reprodukcióink között.
Stílus: expresszionizmus az expresszionizmus előtt
Munch belső állapotokat festett, nem jeleneteket: hullámzó vonalakat, izzó eget és tájba és érzésbe szorult alakokat. Egy nemzedékkel a német expresszionisták előtt megmutatta, hogy a szín és a vonal félelmet, szerelmet és gyászt is elbír. A sikoly szerepel a leghíresebb festmények listáján is.
Gyakori kérdések Edvard Munchról
Hány változata létezik A sikolynak, és hol vannak?
Négy. Az 1893-as festett változat, amely temperával és olajkrétával készült kartonon, az oslói Nemzeti Múzeumban található (NG.M.00939). Az 1893-as kréta-, illetve pasztellváltozat és az 1910-es tempera az oslói Munch Múzeumban van. Az 1895-ös pasztell magánkézben van; 2012-ben a Sotheby’s árverezte el. E négy mellett Munch 1895-ben litográfiát is készített ugyanerről a motívumról.
Mivel festett Munch?
Túlnyomórészt olajjal vásznon, gyakran alapozatlan vagy csak vékonyan alapozott vásznon, vékony és gyors felhordással, amelyen átdereng a szövet. Használt azonban temperát, olajkrétát és kartont is – az 1893-as A sikoly temperával és olajkrétával készült kartonon, nem olajjal vásznon. Tapasztalt grafikus is volt: fametszetet, litográfiát és rézkarcot egyaránt készített.
Kiált az alak A sikolyon?
Nem. Munch saját naplóbejegyzése szerint a festő séta közben megállt, és úgy érezte, végtelen sikoly halad át a természeten; az alak ezért fogja be a fülét egy kívülről érkező sikoly elől. A cím a természet sikolyára utal, nem ennek az alaknak a kiáltására – ezt a részletet a reprodukciók és a paródiák többsége megfordítja.
Mi az Élet frize?
Az Élet frize festmények ciklusa a szerelemről, a szorongásról és a halálról, amelyet Munch az 1890-es évek elejétől épített, és többször egészként állított ki. Ide tartozik A sikoly, a Madonna, a Hamu és az Élet tánca. A művek a cikluson belül felelnek egymásnak, ezért Munch együtt szerette volna látni őket, nem külön műként.
Miért festette meg ugyanazokat a motívumokat többször?
Mert nem tekintette őket befejezettnek. Munch húsz évvel később is visszatért ugyanahhoz a motívumhoz, és minden alkalommal másképp vitte végig – más méretben, más színskálával, más felhordással. A későbbi változatok ezért nem az első másolatai, hanem önálló művek, amelyek ugyanazt a gondolatot folytatják. Ugyanez igaz A sikolyra, amely négy változatban létezik.
Hol találhatók ma Munch eredeti művei?
A legtöbb Oslóban. A Munch Múzeum őrzi messze a legnagyobb gyűjteményt – a festő Oslo városára mintegy 1100 festményt, 4500 rajzot és akvarellt, valamint 18 000 grafikai lapot hagyott. Az oslói Nemzeti Múzeum őrzi A sikoly legismertebb festett változatát és a Madonnát. Egyes művek Norvégián kívül is megtalálhatók, például a New York-i Modern Művészetek Múzeumában és a hannoveri Sprengel Múzeumban.
A Munch-műveket teljes egészében kézzel festjük, olajjal vászonra; nem nyomatról van szó. Minden vászon rendelésre és az Ön által választott méretben készül. A motívumokat az Edvard Munch festményei között találja.