Edvard Munch – Nő az ajtónyílásban

Nő az ajtónyílásban

Edvard Munch Nő az ajtónyílásban című festménye 1906 és 1907 között készült, olaj, karton, és az oslói Munch Múzeum (Munchmuseet) őrzi MM.M.00630 leltári számon. Az eredeti 45,5 x 54,5 cm nagyságú, álló formátumú. A közepét egyetlen alak tölti ki, akit körbefog az a nyílás, amelyben áll.

A nőt szemből, egész alakosan látjuk. Hosszú, világos, krémszínű és sárgás ruhát visel, amely egyenesen a padlóig hullik, és a lábfejét szinte teljesen eltakarja; csak a lábujjai látszanak, néhány piros vonással. A derék fölött a festés meleggé és meztelenné válik: a felsőtest okkerben és rózsaszínben van megmunkálva, a mellek inkább jelezve, mint mintázva, a két kéz pedig összekulcsolva előtte.

A feje kicsi a vállához mérten. A haja tömör vörösbarna sapka; a szeme két zöldeskék jel az árnyékos szemöldök alatt, a szája rövid piros vonal. Az arc nem egy meghatározott személy hasonmása – hat vagy hét vonással odatéve, azután otthagyva, és éppen ez óvja meg attól, hogy arcmássá váljék.

Egy ajtónyílásban áll. Két világos szárfa és egy szemöldökfa zárja körül, fehérrel és szürkéskékkel festve az alapra, mögötte pedig ugyanaz a hideg fény tölti ki a nyílást. Ez a kereten belüli keret az, amit a cím megnevez, és helyben tartja az alakot, miközben körülötte minden mozog. A küszöb Munchnál visszatérő helyzet: az alak sem kint, sem bent nincs egészen, hanem a kettő határán áll meg, és a néző éppen ebben a köztes állapotban találja.

Balra a fal nyitott kilátásnak adja át a helyét. Őszi fák terülnek el lapos narancsban, vörösben és sárgában, mögöttük palaszürke sáv fut, alul kékeszöld bokrok állnak. Vörösbarna oszlop keresztfával emelkedik át rajta, mint egy árboc. Ott a legharsányabb a szín és a legszabadabb a rajz.

Jobbra a szoba ismét bezárul. Mélykék felület fedi a felső sarkot széles, íves vonásokban, alatta pedig sötét vörösbarna forma olvasható a falhoz tolt székként vagy ládaként. A két oldal egymás ellentéte: balra nyitott és meleg, jobbra zárt és hideg, közöttük a nő. Ez a kettősség tartja össze az egészet, és nélküle az alak elveszne a széles színmezők között.

A padló az egész alsó harmadot elfoglalja: széles narancsrózsaszín mező, hosszú vízszintes húzásokban, piros vonásokkal, amelyek az elülső szél felé futnak. Balra lent halványrózsaszín téglalap fekszik rajta laposan, és ágyként vagy szőnyegként olvasható, meredeken felülről nézve.

A hordozó karton, és Munch él is vele: a festék vékony, és nagy felületeken az alap tónusa egyenesen átüt rajta. A jobb oldali és az alsó szegély festetlenül maradt, pontosan ott, ahol a festő abbahagyta. A múzeum jelöletlenként tartja nyilván; az összkiadás Woll M 740 néven sorolja.

Ezek az évek Munch hosszú németországi tartózkodásának közepére esnek, és a kezelésmód ehhez az időhöz tartozik: gyors, nyitott, inkább a szín odahelyezésével törődik, mint a forma befejezésével. A mű a kontrasztból él, nem a mélységből. A szoba egymás mellé tett lapos felületekből épül, és a világos ruha a legvilágosabb közülük, ezért megy a szem először hozzá, és marad ott.

A miénket a festő kézzel festi meg olajjal vászonra, vonásról vonásra, rendelésre, sohasem nyomtatással. Világosan kimondva: az eredeti kartonon van, a mi reprodukciónk viszont vászonra készül, ami az ilyen kézzel festett munka szokásos hordozója. Mivel mindegyik a saját megrendelésére készül, kettő sem egyezik a részletekig, és az apró eltérések a kéz nyomai. A legnehezebb rész a ruha, amelynek világosnak kell maradnia anélkül, hogy krétássá válnék.

A formátum álló, a hangulat csendes, ezért a festmény jól illik hálószobába, előszobába vagy a nappali egy nyugodt sarkába. Egyszerű, világos fal szolgálja a legjobban, hiszen a narancsszínű padló és a kék sarok már hordozza a színt. Érdemes szemmagasságban, egyenletes, inkább meleg fényben elhelyezni, mert az őrzi meg a felsőtest és a padló melegségét.

Tíz méret választható, 40 x 50 cm-től 135 x 160 cm-ig, valamint egyedi méret is, kerettel vagy keret nélkül. A művész további munkái az Edvard Munch galériában találhatók, életéről és festészetéről pedig az Edvard Munch blogon írunk.