Claude Monet

Claude Monet (1840. november 14. – 1926. december 5.) a francia impresszionista festészet megalapítója, egyben a mozgalom azon filozófiájának legkövetkezetesebb és legtermékenyebb képviselője volt, amely a természet előtt átélt saját benyomások kifejezését tűzte ki célul. Az impresszionizmus elnevezés az Impresszió, a felkelő nap című festménye címéből ered.

Monet művészetének fő jellemzője az impresszionizmus és annak alapelvei iránti elkötelezettség, például a textúrára, a fényre és az ecsetvonásokra való összpontosítás. Monet figyelme a témáról – legyen az csónak, táj vagy ember – arra helyeződött át, hogyan hat a szín a vásznon. Művészete azt kívánja megragadni, amit a szem lát, és a táj dinamikus változását a nézőpont és a fény függvényében. Az impresszionizmus iránti elkötelezettsége eredetileg a párizsi Szalon merev korlátaitól való szabadulás módjaként indult, végül azonban életművét meghatározó, jellegzetes stílussá vált.

Edgar Degas

„Tegnap egész nap egy Edgar Degas nevű különös festő műtermében voltam” – jegyezte fel naplójába 1874-ben a párizsi író, Edmond de Goncourt. „A modern élet összes témája közül a mosónőket és a balett-táncosnőket választotta. . . ez a rózsaszín és a fehér világa. . . a legcsodálatosabb ürügy a halvány, lágy árnyalatok használatára.”

Edgar Degas, aki ekkor 39 éves volt, pályája végéig festett balerinákat. „Az emberek a táncosnők festőjének neveznek” – mondta később Degas egy párizsi műkereskedőnek. „Eszükbe sem jut, hogy a táncosnők iránt elsősorban azért érdeklődöm, mert a mozgást akarom ábrázolni és szép ruhákat akarok festeni.”

Degas meg akarta változtatni az emberek róla alkotott képét, hiszen szavaiból a rajz kecsessége és a színek bája iránti szeretet árad. Diákként Edgar Degas arról álmodott, hogy úgy rajzoljon, mint Raffaello és Michelangelo, később pedig felélesztette a francia pasztelltradíciót, amely a 18. századi mester, Chardin művészetében virágzott. Ám kortársaihoz, Manet-hoz, Cézanne-hoz és az impresszionistákhoz hasonlóan ő is a fényképezés és az elektromosság korában élt, és a modern élet jelenségei felé fordult – a nyomornegyedek, a bordélyházak és a lóversenyek világa felé. A fürdőző aktok kedvelt témájává váltak, egyszer pedig gúnyos szellemességgel vetette össze modernebb tanulmányait Rembrandtéival. „Szerencséje volt ennek a Rembrandtnak!” – mondta. „Ő Zsuzsannát festette meg fürdés közben; én a kádban fürdő nőket festem.”

Paul Gauguin

Paul Gauguin stílusa alkotói évei során változott, ám számos jelentős művében megfigyelhetők a következő jellemzők:

Erőteljes ecsetvonások
Paul Gauguin vastag, kifejező ecsetvonásokkal dolgozott. Festékeihez gyakran viaszt kevert, hogy simábbá tegye őket.

Kifejező színhasználat
Szintetista korszakában Gauguin gyakran festett élénk színfelületeket, amelyeket vastag, sötét körvonalak vettek körül. Színei későbbi éveiben visszafogottabbá váltak.

Alapozatlan jutavászon
Tahitin töltött évei alatt Gauguin többnyire alapozatlan jutavászonra vagy zsákvászonra festett. A durva anyagon a szövet szövése átütött a festéken. Gauguin valószínűleg azért választotta ezt az anyagot, mert drágább vásznat nem engedhetett meg magának, ám rájött, hogy olyan textúrát ad festményeinek, amely kiemeli a kívánt esztétikát.

Paul Cézanne

Paul Cézanne modern stílusa és technikája avantgárd volt, ezért hosszú évekig félreértették. Korának más híres festői, az impresszionisták is lenézték Cézanne haladó szellemű stílusát. Az első impresszionista kiállítás után közülük sokan azt kérték, hogy a következő kiállításokon ne szerepelhessen velük együtt, mert Cézanne kompozíciói túlságosan megosztóak voltak.

Cézanne vastagon felhordott festékrétegekkel és elmosódó formákkal dolgozott, és mindent olyan alakzatokra igyekezett egyszerűsíteni, amelyek tovább bonthatók. Bár közel állt az impresszionista Camille Pissarróhoz, és hatott rá annak plein air festészete, Cézanne nem volt impresszionista. Rendkívül modern művész volt, aki egyetlen festészeti stílusirányzatba sem illett bele. Stílusa a fauvizmus és a kubizmus előfutára volt.